Ahhoz, hogy egy reklám kitűnjön napjaink mindent elöntő információ áradatából, különösképpen frappánsnak és figyelemfelkeltőnek kell lennie – ez pedig legalább annyira múlik az elhelyezésén, mint a tartalmán. Gondoljuk vagy sem, az egyik leghatásosabb, kreatívan felhasználható reklámfelület szó szerint a lábunk alatt hever: a tetszőleges méretű és alakú, bármilyen egyedi mintából nyomtatható padlómatricák lehetőségek végtelen tárházát kínálják a szokásostól eltérő marketingötletek megvalósítására. Alkalmazhatóságuk azonban ezzel még korántsem ér véget: ideális megoldást jelenthetnek közösségi terekben, intézményekben információközléshez, útba igazításhoz, de formabontó dekorációs elemként akár otthonunkat is feldobhatják.
Az alábbiakban megmutatjuk, hogy mik a padlómatricák legfőbb előnyei, illetve hogy funkciói szerint milyen terekben használhatjuk, továbbá néhány tippet is adunk a kialakításukhoz.
Mit kell tudnod a padlómatricáról?
Míg az utcákon, plázákban, üzlethelyiségekben járva-kelve a legtöbb hirdetés továbbra is szemmagasságban verseng a tekintetünkért, a figyelemfelkeltésnek újabb és újabb módjaira van szükség a versenytársak sűrűjéből való kitöréshez. Ennek okán kezd egyre inkább felértékelődni a lefelé szegeződő tekintetek marketingcélú becsatornázása – márpedig manapság nem ritka, hogy a vásárlók figyelme a mobiljuk böngészése közben a padló irányába fókuszálódik. Ezt a jelenséget kihasználva különösen sikeres marketingeszköznek bizonyul a padlóreklám. De mi is ez pontosan? Vegyük sorra a legfőbb ismérveit!
Speciális védelem a hosszú élettartamért
A padlómatrica egy rendkívül tartós öntapadó fólia, amely különféle sík felületű burkolatokra ragasztható. A fóliára nyomtatott grafikát egy vastag laminátum védi, amelynek köszönhetően hosszú távon – bizonyos esetekben akár egy évig is – sértetlen maradhat a felülete. Ez még az olyan forgalmasabb helyekre is érvényes, ahol rendszeres igénybevételnek van kitéve, legyen az egy bevásárlóközpont folyosóján található járólap matrica vagy éppen egy ügyfélszolgálat váróhelyisége. Habár leginkább beltéri alkalmazása jellemző, akár kültérre is elhelyezhető, hiszen a védőréteg az időjárási viszontagságoknak is ellenáll. A laminálásnak ezenfelül van egy másik nagyon fontos funkciója is: csúszásmentessé és fokozott tapadásúvá teszi a matrica felszínét, ezáltal elejét véve az esetleges baleseteknek.
Könnyű elhelyezhetőség
Amennyiben a burkolat jó állapotú, egyenletes, a padlómatricák telepítése különösebb nehézségek nélkül kivitelezhető, és viszonylag könnyű az eltávolításuk is. A ragasztó nyomait megfelelő ragasztóeltávolítóval nyomtalanul el lehet tüntetni. Emiatt kifejezetten jó választást jelenthetnek például alkalmi rendezvények vagy éppen üzletek időszaki promóciói esetén, amikor csak limitált időre szeretnénk egy-egy üzenetet, ajánlatot az ügyfeleink felé kommunikálni.
Egyedi formák kontúrvágással
Érdemes szem előtt tartani, hogy nemcsak az alapvető geometriai formákban gondolkodhatunk – a kontúrvágás révén jóformán bármilyen különleges alakzatban elkészíthető a matrica. Ne korlátozd magad a szokványos megoldásokra, vigyél egy kis játékosságot a tervezés folyamatába!
Milyen esetekben alkalmazhatjuk a padlómatricát?
A padlómatricák többféle szerepet betölthetnek, és ezeknek megfelelően más és más terekben vehetjük hasznukat. Nézzük meg most tüzetesebben, hogy mi mindenre jó ez a sokrétűen alkalmazható dekorelem!
1. Marketingcélokra önállóan vagy egy nagyobb kampánystratégia részeként
Természetesen a legfőbb felhasználási területe a marketing. Akár önmagában, akár a meglévő kampánystruktúrába illesztve is kiaknázhatjuk a benne rejlő potenciált. De a konkrét reklámok mellett a céges imázst is hatékonyan építhetjük vele: irodákban, ügyfélfogadásra szánt terekben megannyi dekorációs lehetőséget biztosít, ami segíthet, hogy kedvező képet alakítsunk ki vállalkozásunkról.
2. Tájékoztatáshoz vagy eligazításhoz
A padlómatricák a tájékoztatást vagy az emberek útba igazítását is szolgálhatják többek között üzletekben, gyógyszertárakban, bankokban, közintézményekben, metróállomásokon vagy éppen rendezvényeken, konferenciákon is. Az elmúlt néhány évben bizonyára mindannyian találkozhattunk a járványhelyzet miatt távolságtartásra felszólító matricákkal a közösségi terekben. Előnyük, hogy egyértelmű, lényegre törő, ugyanakkor látványos formában lehet velük közölni a fontos információkat.
3. Otthonunk, környezetünk szebbé tételére
Vajon hogyan mutatna egy padlóra illesztett, 3D-s hatású grafika a nappaliban? Mit szólnának a gyerekek egy labirintust, autópályát vagy stilizált várost ábrázoló matricához a szobájukban? A dekorációs felhasználásban rejlő végeláthatatlan lehetőségeknek tényleg csak a képzeletünk szab határt. Mindezen túl iskolákba, óvodákba is ideálisak lehetnek mind a konstruktív kikapcsolódás, mind a játszva tanulás támogatásához – ugrálóiskolákat, társasjátékokat is könnyedén ki lehet velük alakítani.
Ezért hatékony reklámeszköz a padlómatrica!
Mi különbözteti meg a padlómatricákat a többi offline reklámeszköztől? És miért lehet ez az egyik legjobb ár-érték arányú dekortermék? Mutatjuk az előnyöket!
Az üzenetünk a megfelelő helyen és időben ér célba
A marketingben alapszabály, hogy a hirdetéseknek nem csak a tartalma fontos – jól is kell célozni őket. Az offline térben erre tökéletes módszernek bizonyul a padlómatrica: mivel a padló korántsem egy túltelített reklámfelület, nem okoz gondot éppen ott elhelyezni, ahol a legrelevánsabb az üzenete. Éppen ezért mindig alaposan meg kell fontolnunk, hogy mire szeretnénk sarkallni kuncsaftjainkat a hirdetésünkkel, és hogy ezt a vásárlási folyamat mely pontján tudjuk a leginkább valóra váltani.
A padlómatricát használjuk árukapcsolásra is: helyezzük el a matricát egy polcsor elé a kapcsolódó terméktípusok bemutatásával!
Márkaépítésnek sem utolsó
Ha a padlóreklámokat beépítjük a céges arculatba, azzal nemcsak az adott hirdetés közvetlen előnyeit élvezhetjük. Hosszabb távon a brandünk nívóját is emeli, hiszen az ügyfelek a kivitelezés kreativitását is értékelik, mélyebb nyomot hagy bennük, és magát a céget is az ötletességgel azonosítják. Ez pedig önkéntelenül is kialakíthatja a márkahűséget.
A merészséget mindig díjazzák
Ez részben kapcsolódik az előző pontban megfogalmazottakhoz, de közelítsük meg egy kicsit más aspektusból. Ha kihasználjuk, hogy a padlóra ragasztott reklámokból rendhagyó, vicces, olykor provokatív megoldásokat is kihozhatunk, akkor egészen gyorsan kelthetjük fel velük potenciális vásárlóink figyelmét. Ami az interneten a virális siker, azt az offline térben egy ilyen húzással – még ha kisebb hatásfokkal is – meg lehet valósítani.
Költséghatékonyság, gyors kivitelezhetőség
Ahhoz képest, hogy egy igényesen kivitelezett padlómatrica mennyire különleges, szemet gyönyörködtető látványt tud eredményezni, kimondottan költséghatékonynak számít. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a tervezéstől a telepítésig a teljes munkafolyamat viszonylagosan gyorsan lezajlik, akkor nem nehéz belátnunk a népszerűségének okát mind a vállalkozások, mind a magánszemélyek körében.
Mire figyelj a padlóreklám kialakításakor?
A célhoz mérten válaszd ki a lokációt!
A padlómatricák elhelyezését illetően mindenek felett a hirdetés célja a döntő, ezért először ezt kell alaposan végiggondolnod. Ha például a boltodba invitálnád a vásárlókat, akkor a bejárat elé, ha pedig a vásárlási folyamat végén szólítanád meg őket, akkor a kasszák közelébe tanácsos telepíteni a matricákat.
Csak a lényeget!
Ha szöveges tartalom kerül a matricára, akkor a kevesebb több elve alapján mindenképpen ajánlott csak a leglényegesebb információkra szorítkozni. Mivel sokszor éppen csak futó pillantást vetnek az emberek a hirdetésre, a lehető leggyorsabban kell megragadni a figyelmüket, ez pedig egy erős vizuális tartalommal vagy tömör szlogennel érhető el a leginkább.
Legyen meg a (szín)harmónia!
Ha a padlóreklám a már meglévő céges arculatba épül be, akkor feltétlenül figyelj arra, hogy a branded színvilágába, stílusába jól illeszkedjen, még akkor is, ha csak ideiglenes hirdetésről van szó! Ez nem csak esztétikai kérdés – a beazonosíthatóságot is elősegíti.
Ne felejtsd el az elérhetőséget feltüntetni!
Ha nem közvetlenül az üzleted közelében helyezel el padlómatricákat, akkor semmiképp se feledkezz meg az elérhetőségeid jól látható, egyértelmű közléséről! Ha kifejezetten a fizikai lokációdra csalogatnád be ügyfeleidet, akkor a cégnév, a logó és a webes elérhetőségek korántsem elegendőek, hiszen a legtöbben nem veszik majd a fáradtságot, hogy utánanézzenek a bolt címének.
4 tipp a padlómatrica kialakításához
Ha szabadjára engeded a fantáziádat, rendkívül rugalmasan igazíthatod a saját elképzeléseidhez a padlómatricák nyújtotta lehetőségeket. Mi most négy ötletet emelnénk ki, mintegy kedvcsinálónak, érzékeltetve, hogy mi mindent ki lehet hozni belőlük.
1. Cégtörténet infografikán bemutatva
Minden cég számára fontos, hogy a sikerességét a leghatásosabb módon kommunikálja. Erre lehet remek opció, ha egy nagy méretű infografikán mutatjuk be a vállalat legfontosabb állomásait az irodaépület előterében vagy éppen az ügyfelek fogadására alkalmas térben a burkolatra rögzítve, legyen szó hideg vagy melegburkolásról.
2. Kincsvadászat a játékáruházban
Nagyszerű élménnyé varázsolhatjuk a gyermekek számára a játékboltban eltöltött időt, ha a tér különböző pontjait összekötve tematikus játékokat tervezünk meg nekik – akár mindig az aktuális szezonhoz igazítva a játék tárgyát.
3. 3D-s hatású minta a nappaliba
A manapság divatos síkból kiugrani látszó, a térbeliség illúzióját adó padlóminták valójában sokkal régebbi hagyományt elevenítenek meg, mint gondolnánk. A festészetben már a 15. századtól alkalmazták a szemet becsapó, térbelinek ható trompe-l’œil-öket. Ezekből inspirálódva el tudnánk képzelni egy klasszikus parkettamintázatot utánzó vagy „kiemelkedő” geometrikus alakokból álló járólap matricát.
4. Állandó társasjáték gyerekszobába
Erre számos alternatívát ki lehet találni, de a mi kedvencünk mégiscsak a Twister nevű ügyességi játék padlóra ragasztott változata, ami nemcsak jó mókának, de készségfejlesztésnek is kiváló.
Profi padlómatricát szeretnél? Segítünk!
A JólNyomjuk csapata a padlómatricák elkészítésében is a legnagyobb gondossággal és szakértelemmel jár el. Ha a fentieket olvasva te is fantáziát látsz ebben a különleges reklámeszközben, vedd fel velünk a kapcsolatot, és a grafikai tervezéstől a kivitelezésig a teljes folyamatot végigvisszük!
Találjuk ki együtt!
Az ötlet már megszületett a fejedben, de a kivitelezését illetően bizonytalan vagy? Tervezőgrafikus csapatunk az elképzeléseid alapján kidolgozza a látványterveket, amelyekből kiválaszthatod a neked legjobban tetsző változatot.
Kiváló képminőség
A falmatricákhoz hasonlóan a padlómatricákat is csíkmentes nyomattal készítjük, így a magas minőség minden esetben garantált.
Komplett kivitelezés
Szakértő kollégáink a kivitelezést is maximális odafigyeléssel végzik. A kinyomtatott fóliát formára vágják, laminálják, végül telepítik is a kívánt felületre.
Kérj tőlünk egyedi ajánlatot!
Ha cégünket választod a padlómatrica elkészítéséhez, személyre szabott árajánlatot állítunk össze neked, amely tételesen tartalmazza majd a költségeket, így rejtett kiadásoktól semmiképp sem kell tartanod. Keress minket bizalommal!