Header hullám

Akikkel igazán Jólnyomjuk – Agrobook Kft.

A cég ügyvezetője földim. Mindketten Csávolyról (Baja melletti falu) származunk. Kis tökös koromban a falu focicsapatában még serdülő voltam, amikor Wittner László (vagy becenevén Gumis, ahogy a helyiek mondják) már rég a felnőtt csapatban játszott.

Azóta Laci családot és céget alapított (amelyet azóta is sikeresen vezet), Nekem pedig épp most lett 10 éves a vállalkozásom. Laci látta facebookon mivel is foglalkozunk és azóta is együttműködünk. Laci abban a stádiumában van a cégének, amikor még rengeteg operatív munkát kell végeznie, de már elkezdett delegálni, van pár kollégája már. Ezért a legfontosabb az neki, hogy intézzünk el minden nyomdai, dekorációval kapcsolatos munkát neki. Amit nagyon szívesen meg is oldunk. Megbízhatóan, időre.

A kisebb projekteket általában telefonon megbeszéljük, mint mondjuk egy névjegykártya vagy szórólap. De az utóbbi időben két nagyobb projektünk is volt. Előbb a céges igáslóra egy Opel Combora terveztük meg a grafikát, melyet személyes megbeszélés előzött ötleteléssel. Miután nyomdakész lett a grafika, legyártottuk és előkészítettük az autófóliát a dekoráláshoz. Laci felhozta az autót Budapestre időpontra és pár nap múlva már készen kapta meg, amit azóta is használ és hirdeti a cégét.

A legutóbbi nagyobb projektünk az AGROMASH expora történt megjelenése volt a cégnek. Egy évben több mezőgazdasági kiállításra is mennek, de ez a fő megjelenésük az évben. Az ilyen expókra lehet a pavilon, szerkezetet bérelni. Viszont ennek minden évben fix szemmel látható költsége van. Ezért elhatározták, hogy saját szerkezetet gyártanak, amit mindig tudnak majd vinni magukkal és egy-két éven belül megtérül a költsége.

Mi abban segítettünk, hogy a kiállításdekoráció oldalfalához választottunk együtt közösen olyan anyagot, ami időtálló. Ez volt a dibond lemez. Nagy előnye, hogy merev, nem törik, mégis könnyű, mert a külső felén vékony alumínium lemez van, ami könnyű, a két lemez között, pedig merev fekete műanyag. Ezért is hívják másként alumínium szendvicslemeznek is. Hátránya, hogy elég drága anyag, de megtérül, mert hosszú évekig szolgálja a vállalkozást. Az anyag megvolt. De kellett egy olyan grafika, ami behozza a vevőket és ha kisebbre rakják össze a szerkezetet, akkor is értelmezhető a látványa felületnek. Ezért úgy tervezte meg Csaba (a grafikusunk) a látványt, hogy kevesebb taggal is egységes marad a megjelenés. Az oldalfalak mindkét oldalára került nyomtatott és laminált polimer (2D) fólia, ami hosszú távon bírni fogja a strapát.

A műhelyünkben ragasztott a fóliákat a lemezre és adtuk ki végül Laciéknak, akik a helyszínen szerelték készre a standukat.  A végeredmény magáért beszél. A megjelenésre még készültek szórólapok, kisebb kiadványok, névjegykártyák, Roll-upok is. Köszönjük a bizalmat és remélem folytatjuk még sokáig a közös munkát.

Ha Te is szeretnél egy olyan céggel együtt dolgozni, aki szinte minden nyomdai és dekorációs munkában otthon van és komplexen dolgozik, akkor jó helyen vagy! Tedd próbára a Jólnyomjukot és tegyük együtt sikeresebbé cégedet közös munkákkal!